Az én történetem:
Mindenkinek az életében eljön az a pillanat amikor úgy érzi lépnie, változtatnia kell valamin vagy valakin - magunkon. Mindig magunkon.
Biztos vagyok benne, hogy mindenkit valamilyen szinte már gyermekkorában érdekeltek a spirituális, ezoterikus technikák vagy a megfoghatatlan, láthatatlan világ. Ezzel természetesen én is így voltam, azt hittem a dolgok úgy működnek, mint a Harry Potter filmekben, de csalódtam nem így lett. Nem tudtam varázsolni.
15 éves koromba be is fejeztem ezoterikus utam keresését.
Aztán 5 évvel ezelőtt eljött az életemben egy olyan pont, mikor események sorozata által, gyakorlatilag kezdtem pánikbeteggé válni.
Egy évvel ezelőtt kórházba is kerültem. A félelmei tápláltak. Minden miatt aggódtam, mindentől féltettem a gyerekeimet. Nem mertem autót vezetni és még sorolhatnám.
Egy évvel ezelőtt pánikrohamom volt. Ma már tudom, hogy az volt, akkor azt hittem most fogok meghalni.
A kórházi vizsgálatok kimutatták, hogy semmilyen testi, szervi problémám nincs. Lassítsak....
Oh, persze, máris, mintha az olyan egyszerű lenne.
Tudtam, hogy cselekednem kell ez így nem mehet tovább. Lassítsak, de mégis hogyan?
Ekkor már négy éve foglalkoztam az emberi tudattal, rengeteg könyvet olvastam, energetikai tanfolyamokat végeztem. A válasz a kérdésemre olyan egyszerű lett volna, ha a félelmeim nem takarják el a bennem rejlő választ.
Ha hiszed, ha nem a válasz mindig bennünk van.
Szeresd magad. - ennyi az egész.
Amilyen egyszerű, olyan nehéz is. Azt hiszed ez a világ legegyszerűbb dolga? Annak kellene lennie, hiszen ha magunkat nem szeretjük, hogyan is szerethetnénk másokat, szeretni, nem azt jelenti, hogy magunk elé helyezzük, szolgáljuk.
Számomra a szeretni azt jelenti, hogy megtisztelem egy testileg lelkileg szellemileg egészséges, harmonikus feleséggel, anyával, baráttal. Hiszen, ha én harmóniában vagyok magammal, körülöttem is harmónia lesz, hiszen én hatok a saját világomra.
Szóval elkezdtem dolgozni magamon az eddig megtanult szerteágazó technikákkal. Szinte mindent elolvastam ami a tudattal, a testi lelki szellemi blokkokról, azok oldásáról szól és még sorolhatnám. Annyi technika van ma már, mint égen a csillag.
Nekem egyik sem vált be önállóan, mindegyikből hiányzott valami, amitől az "enyémnek" érezhettem.
Szépen lassan kialakítottam a saját "technikámat".
E tanulási, gyakorlási folyamat során szépen lassan kezdtek feloldódni a félelmeim, aggodalmaim és újra harmóniába kerültem magammal.
Ekkor talált rám a tibeti hangtál. Eddig sem állt távol tőlem Tibet, Nepál szellemisége, a buddhizmus és tanai, sőt, talán ők tudnak a legtöbbet az emberi tudatról. Elkezdtem foglalkozni a hangtálakkal és alkalmazni is azokat. És meg lett számomra a mozaik utolsó darabja is. Az általam korábban már kialakított "technika" tökéletes harmóniában van a tibeti hangtálak használatával. Hiszen a mai napig dolgozom magamon is és segítek másoknak is megtalálni a bennük rejlő lótusz virágot, hogy újra képessé váljunk a velünk született testi lelki szellemi harmóniára és képessé váljunk újra önmagunk gyógyítására.
Hiszem, hogy a "betegségeket" akár lelki, testi vagy szellemi szinten, energetikai rendszerünk, "lelkünk" elhangolódása okozza. Hiszem, hogy újra hangolásával a harmónia megteremtődik és az öngyógyító folyamatok beindulnak.
Ölelés
Gabi